A nyelvtudományok mai állása szerint az emberi agy bizonyos korig képes a nyelv elsajátítására ún. szűrt adatok alapján is. Ez azt jelenti, hogy egy-két éves kisgyermekek képesek egy nyelvi rendszer teljes elsajátítására anélkül, hogy a rendszerbe teljes betekintést nyerjenek. Az emberi agyba bekódolt „egyetemes nyelvtan” /UG/ segítségével néhány éves gyerekek könnyen sajátítanak el nyelveket, természetesen elsősorban azokat a nyelveket, amelyeknek kiteszik őket. Ez az anyanyelv.
Nem tévhit, hogy az ember fiatal korában könnyen tanul, de tévhit az, hogy 10 és 14 év közti gyerekek könnyebben tanulnak nyelveket. Sajnos, ők éppen egy köztes állapotban vannak, a „már-még nem” állapotában.
6-7 éves korig nem is beszélnék nyelvtanulásról. Erre a korra a nyelvelsajátítás jellemző. Kétnyelvű családokban megfigyelhető, hogy az ennél fiatalabb gyerekek milyen könnyedén és gyorsan sajátítják el egyforma sikerrel mindkét szülő nyelvét. Ez a már említett „egyetemes nyelvtannak” köszönhető. Ahogyan az emberi test változik és fejlődik, szerzünk új képességeket, de elvesztünk régieket. Nagyjából kisiskolás korukra a gyermekek (az emberi agy) elvesztik ezt a természetes képességet, a kód eltűnik, hogy átadja helyét más fogalmaknak. Ekkortól már csak nyelvtanulásról beszélhetünk, aminek természetesen megvannak az előnyei is.
Lehet, hogy ezért most kígyót-békát kapok de szerintem a megoldás a nyelvtanulás kezdési idejének kitolása felsőbb éves osztályba. Az ovis angol/német/bármi heti egy-két órában jól hangzik, de önmagában sajnos semmi; bekapcsolják a hanganyagot, énekelgetnek, megtanulnak pártucat szót. De ettől nem lesz penge a gyerek pár éven belül, hiszen amikor saját anyanyelvünket sajátítjuk el, akkor sem heti egy-két órát érintkezünk „édesanyánkkal”. Aztán jön az elsős angol, ugyanezt csinálják. Vagy harmadikban kezdik, megtanulják a számokat, színeket, állatneveket, szépen a tanterv szerint. Később jön a nyelvtan; az angolról tudok nyilatkozni, a józan észnek ellentmondva kezdjük az egyszerű jelennel, amivel a napi rutint és rendszeres dolgokat írjuk le. Igen, de nem a 10 éves. Ő arról szeretne beszélni, hogy éppen focizik, meg ül, rajzol. Az pedig a folyamatos jelen idő. Ismerek jó néhány angol kurzuskönyvet, ezek közül pontosan egy darab kezdi a folyamatossal. Persze, lehet azt mondani, hogy könyv nélkül is lehet. Nem, iskolai keretek között kell valami és a kisgyerekek szeretik is a szép (és jó drága) angolos cuccaikat.
A jelenlegi heti 2 később 3 nyelvóra 5 éven keresztül ígéretesnek hangozhat, de a gyakorlatban szinte semmit sem ér. Egyszerűen kiszámítható: 5 év pontosan 43800 órából áll, ebből a nyelvórák száma átszámítva 378! Elenyésző mennyiség. Mégis azt mondom, hogy egy alapszintre, sőt merem állítani, hogy egy középfokra is elég lenne ennyi, ha intenzíven foglalkozhatnánk a tanulókkal. Ha későbbre, mondjuk hatodikra vagy hetedikre tolnánk ezt az óraszámot, de mindennap lennének nyelvórák – akár naponta több is, mintegy tömbösítve – a nyelvtanulás sokkal hatékonyabb lenne. Talán legmerészebb a kétnyelvűség bevezetése az összes iskolába. Bizonyos tárgyakat a gyerekek nyugodtan tanulhatnának idegen nyelven; természetesen az adott szaktárgyi tudás rovására ez nem mehet. De földrajztanárként azt mondom, hogy igenis nyomassuk nekik a föcit idegen nyelven, bajuk nem lesz tőle.
Sok újrakezdő azért néz sorozatokat, filmeket eredeti nyelven, hogy majd így megtanulja. Nem így működik. A nyelv legyen az akadály. Azért foglalkozzon a nyelvvel, mert nem érti azt a filmet, nincs felirat, rossz a felirat, nem akar várni a könyvre magyarul, meg sem tud szólalni külföldön vagy a munkahelyén, és még sorolhatnám.
A nyelv egy eszköz, semmi más. Nem azért kommunikálunk, hogy nyelvet tanuljunk, hanem azért tanulunk nyelvet, hogy kommunikáljunk.